Úgy tűnik a tavaszi zsongás számomra a blogolási kedvet hozza meg. Már több éve tervezek blog szerkesztésbe belevágni, de pár napja történtek velem, pontosabban velünk olyan események, ami miatt megérett az elhatározás és megszületett a ki-tchen blog.

Pár éve még a férjemmel kettecskén éltünk és a jól megszokott tavaszi fogyókúránkat kezdtük meg. Ám a megszokott diéta helyett mindketten egyéni étrenddel indultunk. Minden este, mikor a fehérje alapú kis vacsorámat elfogyasztottam és az akkor még csak pasim neki állt a harcosok étrendje szerinti hatalmas zabálásnak úgy éreztem meg kellene osztanom a világgal min megy át az ember lánya, mikor hím párjával együttesen, de eltérő módon diétázik.

Olyan szépek és vonzóak lettünk, hogy menyasszony státuszba kerültem és az eljegyzési családi partink során megmacskásodtunk. Életünk része lett Lizike, a politraumatizált, kötődési zavaros cica lány. Nincs is ennél alaposabb indok a blogolásra, főként, hogy a lelkem leányanya volt és alig két hete élt velünk, mikorra a cica állomány rögtön öt főre duzzadt. Csak a végtelenített kismacska ápolás és gazdikeresés akadályozta meg, hogy bemutassam a kettőből hét főre gyarapodott háztartás életét.

Miután elkeltek a cicusok, belefogtunk a nagy nap szervezésébe. Mindent mi akartunk csinálni és persze, hogy eszembe jutott, hogy nem csak a díszes násznépnek, de az egész világnak érdemes volna megmutatni a remekeket.

Az esküvő szervezés is nagy siker volt, olyan jól mentek az előkészületek, hogy az oltár előtt már hárman álltunk. Pszichológus kismamaként egy majdnem zökkenő mentes várandóság számtalan témát kínált, de még mindig beértem a babanapló lelkes írogatásával.

Három hónapja voltunk a hivatalos papírok szerint is család, mikor személyi állományunk három főre bővült, megszületett az első fiúcska. Életének körülbelül a nyolcadik napján kezdődött a kálvária. Első pillantásra hasfájásnak tűnhetett volna, de ha az pusztán a méltán hírhedt colika lett volna, biztos vagyok benne, hogy kihalt volna az emberi faj. A bélgyulladás ugyanis irtózatos kin a picinek és a családnak is.

Hihetetlen intuícióm segített bennünket: a környéken fellelhető gyermekorvos palettából sikerült pont egy gasztroenterológ szakvizsgával és remek jó tapasztalattal rendelkező szuper doktor nénit kiválasztani. Így a kicsi három hetes korára már meg is lett a tünetekből felállított diagnózis: TEJALLERGIA.

Mivel nem szimpla allergiáról volt szó, kb. 8 hónap kellett mire összeállt a kép, és kialakult a diéta: tej és persze marhahús, tojás, szója, olajos magvak, citrusfélék, paradicsom, tengeri hal.

Mivel szoptattam az én sorsom is megpecsételődött. Aki ételallergiás babát szoptat, nevel, ismeri a történetet innentől: beszűkült étrend és élettér, folyamatos vívódás, hogy már megint mi "rosszat" ettem meg?, mivel kínzom a gyereket? folyamatos címkeböngészés, folyamatos felvilágosító tanfolyamok a családnak, a férj nyugtatása, hogy kinőheti, ehet majd még krémest a gyerek az életben (nagyon reméljük). Szóval pokol. Ám rengeteg tanulással, figyeléssel, önfegyelemmel egészen élhetővé váltak a mindennapok.

(és! közben számos szuper ételallergiával élő illetve vegán életmódot folytató közösség részese lehettem)

Megtanultam beszerezni a jó kenyeret, kiismertem magam a növényi tejek világában, lemondtam csokiról, megszoktam a karob por ízét, lett bejáratott bioboltunk, rájöttünk, hogy a kölesből szinte bármit lehet csinálni, a cukkini tulajdonképpen csoki torta alap. Mára már van kenyér sütőgép és a magtejet is itthon gyártjuk, bármikor összedobok egy kis felvágottat. Bármit el tudunk készíteni minden mentesen. Idővel a családi összejövetelekbe is be nyomultak a tejmentes, sokszor vegán ételek.

Ami pedig mindannyiunkban közös: bújjuk a blogokat, hogy megtanuljuk elkészíteni az ételeinket. (Két és fél év alatt nem találtam olyan házhoz szállító céget, aki rendszeresen tudna nekünk megfelelő ételt hozni, tehát nincs menekvés, maradt a mindennapos konyhai robot.)

Aztán eljött a nyár. Az első nyáron csak apartmanba mertünk nyaralni menni, nem mertem olyat megenni, aminek nem olvasom el az összetevőit, vagy nem én csináltam. Végtelenített mennyiségben fogyott a natúr csirke sült krumplival.

Aztán véget ért a szoptatás. A kicsi étkezését könnyű volt felügyelni.

Ekkor jött a kistesó, kis korkülönbséggel. Nem volt kérdés diétával indítunk, jól tettük. Terheltük kicsit anyatejen keresztül ezzel- azzal, de inkább maradt a diéta.

Pihenésre vágytunk, aminek fő eleme az lett, hogy ne kelljen az ételre ügyelni. Ezért jön létre most ez a blog, hogy azok a helyek: éttermek, cukrászdák, büfék, szállodák, programok is bemutatásra kerüljenek, amiket ételallergiások, családok ételallergiás kisgyerekkel bátran látogathatnak. Olyan helyeket is be fog mutatni a blog, melyeknek nem ételallergiás családok kiszolgálása a fő profiljuk (mert abból bizony nagyon kevés van), de jól teljesítenek!

Jó ki-kapcsolódást a konyhából mindenkinek!

Ki-tchen